2017. Június 24-én szombaton Szepsi főterén a 19. Bódva Kupa zajlott. 234 sportoló szállt síkra a győzelemért, vagy csak a mozgás öröméért, futva, kerékpáron illetve görkorcsolyával. A Szepsi Kulturális és Sportfesztivál ezéven is a műsorok széles skáláját kínálta. A különböző zenei és sportirányzatok kedvelői is megtalálták a nekik tetszőt. Az inkubátorházban ismert és kevésbé populáris zenék hangzottak el a helyi művészeti alapiskola diákjainak előadásában. A zenei program az amfiteátrumban folytatódott Michal Kentoš kassai zenekarával, akik igazi örömzenészek. Az „Úgy, ahogyan eddig még nem hallották“ című előadásuk Erika Kentošová énekesnő közreműködésével filmzenékkel, valamint jazz, swing és funk stílusban szórakoztatták a közönséget. A város polgármestere, Slavomír Borovský és a művelődési központ igazgatója, Adriana Szilágyiová hivatalosan is megnyitották a fesztivált, majd az újonnan alakult Pántlika népi gyermekcsoport fellépése következett .A Csehszlovák Hadsereg utcai diákok dalaikkal és táncaikkal gyönyörködtették a közönséget. A fesztivál kísérő eseményei voltak a bonsai kiállítás, az ugrálóvár, a körhinták és a Szepsi Laczkó Máté borospincében is fogadták a látogatókat. A rendezvény Lina Mayer , egykori Csehszlovák Szupersztár verseny és a Star Dance show résztvevője előadásával folytatódott. A nap további része a „Tisztítsuk meg Szepsit!“ akciójának értékelése volt. A résztvevő 15 csoportnak Slavomír Borovský polgármester és Klára Vranaiová hivatalvezető adta át az ajándékokat és a diplomot, köszönetképpen és inspirációként a következő évre. A város anyagi támogatását két rászoruló család kapta meg. A fesztivál közönsége izgatottan várta a tombola sorsolását, hiszen a díjak csábítóak voltak. A polgármeteri díjat, az 1500 eurot Jankovič Diana nyerte meg, aki a lakása felújítására használja majd a pénznyereményt. A sorsolás után a magyarországi Hooligans együttes koncertje következett. A sikeres III. Szepsi Kulturális és Sportfesztivált, amelyet csaknem 1500 érdeklödő követett figyelemmel, a Jimmy Band utcabálja zárta. Vasárnap, június 25-én ökumenikus istentiszteletet tartottak az amfiteátrumban.